Sajtóközlemény

2011-11-09
h_10_mikrofon.jpg

A dunaszerdahelyi MKP-frakció sajtónyilatkozata a november 8-i önkormányzati ülést követően.

Tisztelt Dunaszerdahelyiek, Kedves Választópolgárok!
 

A 2011. november 8-án megtartott képviselő-testületi ülésen az MKP és a Most-Híd frakciók között megegyezés született a városi tanács és a szakbizottságok összetételének megváltoztatásáról.
Ezt a megállapodást a Most-Híd párt képviselői által a városi tanács és az egyes szakbizottságok munkájának bojkottálása tette szükségessé és elengedhetetlenné, mert az említett városatyák többszöri igazolatlan hiányzása gyakorlatilag ellehetetlenítette Dunaszerdahely hatékony működtetését.
Mivel az MKP képviselői csoportja úgy gondolta, hogy nem szabad visszaélni a választópolgároktól kapott mandátummal és bizalommal, illetve a város lakossága érdekében ez a helyzet a továbbiakban tarthatatlan, hajlandó volt feladni korábbi pozícióit. Ezt az elvi döntést nem volt egyszerű meghozni, mert a párt városi képviselete ezáltal hátrányosabb helyzetbe került, de őszintén reméljük, hogy választóink megértik: mindenekelőtt a konstruktív együttműködésnek szeretnénk végre szélesebb teret biztosítani.
Bízunk benne, hogy a Most-Híd dunaszerdahelyi képviselői átérzik és tudatosítják, hogy ezzel a döntéssel jelentősen megnőtt a felelősségük a város mindennapjainak alakítása terén. Épp ezért elvárjuk, hogy érveléseik súlya a jövőben ne csupán a létszámukból fakadjon majd, hanem a szigorúan vett szakmaiságból, hogy minél jobb megoldásokat tudjunk kínálni Dunaszerdahely lakosainak. Egyben szeretnénk egyértelműen leszögezni, hogy részünkről kizárólag az előremutató javaslatok kapcsán számíthatnak támogatásra.
Tisztelettel

A dunaszerdahelyi képviselő-testület MKP-s képviselői csoportja

2011. november 8., Dunaszerdahely