Mgr.,art., Horony Ákos

KG14402a.jpg

35 éves vagyok. Szüleim öt gyermeke közül másodikként születtem Komáromban. Orvos édesanyám a csallóközi Tanyról, építészmérnök édesapám a mátyusföldi Nagyfödémesről származik. Nős vagyok, feleségem orvosnő, egy leánygyermekünk van.
Három éves voltam, amikor családom Dunaszerdahelyre költözött. Magyar tannyelvű alapiskolába jártam. Középfokú tanulmányaimat a brünni Iparművészeti Középiskolában végeztem, ahol 1993-ban érettségiztem Bútortervezés és Belsőépítészet szakon. Ezt követően a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán Jan Berger műtermében festészetet tanultam, ahol 1999-ben szereztem festőművész diplomát. Pozsonyi egyetemi tanulmányaim alatt 1995-ben egy éven át a Magyar Újságírók Közösségének esti újságíró tanfolyamára jártam Budapestre. Művészeti tanulmányaimat követően jogi tanulmányokba kezdtem. A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán 2009-ben szereztem jogi diplomát.
2003 júniusától másfél évet a dunaszerdahelyi városházán dolgoztam ügyintézőként. Ezt követően a pozsonyi Kulturális Minisztériumban, mint államtitkári asszisztens, majd a 2006-os kormányváltás után Biró Ágnes parlamenti képviselő asszisztenseként dolgoztam. 2009-től a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegélyszolgálat munkájába kapcsolódtam be, mint jogi szakértő. Itt az anyanyelv-használati jogok sérelme esetében konkrét jogsegély biztosításán túl szakmai elemzéseket készítünk és jogtudatot erősítő, felvilágosító munkát folytatunk.
A Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának tagjaként és a városi Kulturális Bizottság tagjaként a város művészeti és kulturális életét évek óta közelről figyelemmel kísérhettem. A városi önkormányzat képviselő testületébe másfél évvel ezelőtt pótképviselőként kerültem be. Hozzászólásaimmal és javaslataimmal a város kulturális értékeire hívtam fel a figyelmet, anyanyelvünk és nemzeti identitásunk megerősítésének nemes célját is szem előtt tartva.
Meggyőződésem, hogy Dunaszerdahely jelentősége, különösen szlovákiai magyar viszonylatban messze túlmutat a város határain. Szeretném, hogy mint Csallóköz szíve és központja, követendő példa legyen a többi dél-szlovákiai magyar település számára is. Szeretném, ha városunk azon túl, hogy tiszta, jól működő és élhető legyen, saját „lelkét” is megtalálja és fejlessze, hogy az itt élő emberek a várost valódi otthonuknak érezzék. Dunaszerdahelynek földrajzi fekvéséből és kulturális jellegéből adódóan számos olyan adottsága van, amelyek céltudatos fejlesztésében és felkarolásában nagy lehetőségek rejlenek. Ebben a munkában szeretnék a jövőben is részt vállalni az Önök megtisztelő támogatásával.