Bugár György
![]() |
Bugár György vagyok, 1963-ban születtem Dunaszerdahelyen. Az alapiskola elvégzése után a pozsonyi magyar gimnáziumban érettségiztem 1982-ben, majd a tornaljai mezőgazdasági szakközépiskola felépítményi szakán szereztem szakérettségit 1991 óta vállalkozó vagyok, eleinte mint üzletkötő, majd az utóbbi években rendezvényszervezéssel foglalkozom.
Nős vagyok, két fiam egyetemista. A városi képviselőtestületben a harmadik választási időszakot töltöm. Az én kezdeményezésemre alakult meg az önkormányzat ifjúsági szakbizottsága, melynek elnöke vagyok. Tavaly ősszel a szakbizottság életre hívta a Városi Ifjúsági Parlamentet, hogy módot adjunk városunk ifjúságának a város őket érintő ügyeinek megvitatásába.
Hatodik éve vagyok vezetője a Ferences Szeretetszolgálatnak, mely a városunkban élő, hátrányos helyzetű családok megsegítését tűzte ki célul.
Ahogy az elmúlt években, úgy továbbra is szeretném folytatni azt a tevékenységet, amelyet szülővárosomért eddig is végeztem: a keresztény értékek felmutatása, közösségek alakítása és erősítése aktív szervezői tevékenységgel a kultúra és szociális munka területén, valamint az ifjúsági közösségépítő munkában.
