Államalapító királyunkra emlékeztünk Dunaszerdahelyen

Három napos megemlékezést tartottak Dunaszerdahelyen Szent István királyunk tiszteletére. Míg augusztus 20-án az ünneplésé volt a főszerep, addig a rákövetkező két napban a szórakozás került a középpontba.
Szent István király napján az ünnepi szentmise után a Szent István téri emlékműnél tartották a városi ünnepségeket, amelyeken a város polgármestere Hájos Zoltán köszöntötte a jelenlevőket, aki reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy együtt tud működni a felvidéki magyarság békésen a többségi nemzet tagjaival az elkövetkezendő időkben. Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében kiemelte az államalapító Szent király érdemeit. Örömét fejezte ki, hogy együtt ünnepelhet a felvidéki magyarsággal határoktól függetlenül. Borkai Zsolt úgy fogalmazott, hogy Szent István magasra tette a lécet és ezt az utána érkező uralkodóknak is figyelembe kellett venniük. A Szent István téri ünnepség az emlékmű megkoszorúzásával zárult, amelynél koszorút helyezett el a Magyar Koalíció Pártja nevében Berényi József országos elnök, valamint a MKP megyei, járási és alapszervezeti képviselői is. Ugyancsak több egyházi-, civil szervezet, oktatási intézmény és az YBS DAC szurkolói csoport is elhelyezte az emlékezés koszorúit a Szent István király tiszteletére állított emlékműnél.
A koszorúzás után a Városi Művelődési Központban Dunaszerdahely Városának díjait osztották ki, a szabadidőparkban pedig immár második alkalommal került sor a Magyar Szolidaritás Tüzének meggyújtására.
Augusztus 21-én és 22-én tovább folytatódott a dunaszerdahelyi Szent István-napi megemlékezés. Szombaton a halászléfőző verseny vonzotta az érdeklődőket a Városi Sport- és Szabadidőparkba. Az esti jó hangulathoz pedig hozzájárult a dunaszerdahelyi labdarúgó csapat sikeres szereplése is. Vasárnap, 22-én több zenekar is fellépett a szabadidőpark területén, de a legtöbben a magyarországi Ismerős Arcok nemzeti rock együttes koncertjére voltak kíváncsiak. Méltó befejezése volt a Szent István-ünnepségeknek Dunaszerdahelyen a vasárnap esti koncert. Dunaszerdahely Város Önkormányzata ismét kitett magáért és változatos programokat biztosított mindhárom napra.
-ka-
Fényképek a Magyar Szolidaritás Tüzéről
Fényképek az Ismerős Arcok koncertről